Praktikanya

Randiötletek otthonra

Talán az egyik legnehezebb terület a szülőségben, hogy hogyan is tegyünk a gyerekeink mellett azért, hogy a kapcsolat a párunkkal ugyanolyan vagy legalább jó maradjon. Akinek kisgyereke van, az pontosan tudja, hogy szinte percnek tűnnek a hetek és rohannak a hónapok mellettünk. Egy pici baba mellett az első néhány hónapban a párkapcsolatunk helyét ideiglenesen (ha nem csak ideiglenesen, akkor itt kezdődnek a gondok általában) átveszi valami sokkal fontosabb. A szülőség.  És valahogy mindig mi magunk kerülünk az utolsó helyre a fontossági listán.

Randi otthon

De némi odafigyeléssel, apró ötletekkel és kellő nyitottsággal könnyen kiszakadhatunk a napi mókuskerékből. De ehhez szükséges némi akarásra mind a két szülő részéről, hiszen a napi monotonitás, az estére már fáradt vagyok érzés, a majd máskor beszélgessünk inkább, ne ma este könnyen rutinná válhat. És ebből nehéz kitörni.

Ha időnként sikerül barátokra, nagyszülőkre bíznunk a gyerekeinket, akkor is ezek az élmények sokunknak nem mindennaposak. Nem mindenki olyan szerencsés, hogy több nagymama, babysitter vagy kedves szomszéd segít be, ha ki szeretnének mozdulni a szülők a négy fal közül. Ilyenkor kell kreatívnak lenni és nekünk saját magunkat kimozdítanunk a komfortzónánkból.

Néhány ötlet, ha otthon szeretnénk valamit közösen csinálni a párunkkal, amikor a gyerekek már alszanak:

  • Különleges vacsora. Azt szokták mondani, hogy a férfiakat a legkönnyebb a hasukon keresztül megfogni. Ez szerintem nemcsak a kapcsolat elején van így. Vagy mi magunk főzzünk valami különlegeset vagy rendeljünk valamit, amit egyébként nem szoktunk. A lényeg, hogy ne a megszokott vacsora legyen aznap. De nem is kell egy komplett vacsora, elég egy különleges desszert. Az én kedvenceim ilyenkor az alkoholos édességek, amit a gyerekek miatt mindig másképp csinálok. Példál Tiramisu, igazi koffeines kávéval és likőrrel.

  • Társasozás, kártyázás. Pár éve egy családi kártyázáson jöttem rá, hogy felnőttként is milyen jó játszani. És vannak kimondottan felnőtteknek készülő kooperatív, logikai társasok. A legutóbbi játékvásárlásomnál saját magunknak fontos volt, hogy 30-45 perc alatt tudjunk egy kört játszani és ne a szokásos kockával dobunk és teszünk egy kört a táblán játék legyen. A választék óriási, csak keresni kell.

  • Mozizás. A gyerekek előtt szerettünk moziba járni, ez mostanság már csak évi 1-2 alkalom. Így online nézünk sorozatokat, filmeket. Hétközben általában egy-egy sorozatra van csak időnk (45-60 perc), ha hétvégén a gyerekek hamarabb fekszenek este, akkor egy hosszabb filmet is megnézünk. Mind a ketten lelkesen készülünk, olvassuk a kritikákat stb., hogy mit nézzünk meg legközelebb. Jó ötlet megnézni régi kedvenc filmjeinket vagy felfedezni újakat.

  • Tervezgetés. Bármit jó közösen tervezgetni, ötletelni: nyaralást, kisebb utazást, egy hosszú hétvégét, mi legyen a program a hétvégén, közösen bakancslistát készíteni stb. .

  • Csak egy üveg bor. Csak leülni, beszélgetni. Ha egyébként is borosak vagytok, akkor valami különlegeset érdemes beszerezni. De ugyanúgy működik a dolog egy nagy pohár sörrel, egy forró csokival vagy teával is.

Ha van kellő nyitottság mind a két szülőben, akár heti egy-két fix napot is érdemes rögzíteni a héten, amikor biztosan valami nem megszokott lesz a program. De ha ez eleinte csak alkalomszerűen történik, az sem gond. A lényeg, hogy elinduljon egy folyamat és legyen igény mind a két félben közös, gyerekmentes programokra is (még ha a gyerekek a szomszéd szobában is alszanak).


 

 

UTAZIK A CSALÁD MAGAZIN

Naptár 2018/2019

Iratkozz fel online utazási magazinunkra!
és ajándékba adunk egy letölthető tanévtervező naptárat!